Facebook

Rekordfogás

Demeter Tamás

Merenye 24,20 Kg.

Robin Spice bojli pasztázva

 

Kutyáncsánin Borisz

Merenye 19,70 Kg

Fish Liver

 

Kutyáncsánin Borisz

Merenye 20.00 Kg

Robin Spice

Sümegi Ernő

Merenye 22.00 Kg

Fish Liver

 

 

 

 
 

 

Két teszt egy csapásra

Két teszt egy csapásra.

(Total Baits vs. Almásfüzitői kavicsbánya tó)

 

Ez az írásunk nem véletlenül kapta ezt a címet „Két teszt egy csapásra”.

Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egy számunkra teljesen ismeretlen vizet és egy új bojli márkát tesztelhettünk egyszerre. Persze ezt még mi sem tudtuk előre, hogy mekkora szerencsénk lesz, hiszen ezt a csalit már próbálgattuk az előző horgászatunk során, de sajnos akkor a törpeharcsák miatt nem tudtuk kihasználni  a benne rejlő fogóságot. A vízről már hallottunk és most úgy éreztük eljött az idő, hogy kipróbáljuk. A kockázat persze ott lebegett a fejünk felett ismeretlen csali, felderítetlen vízterület. Mert hát persze az eddigiek azt bizonyították, hogy egy bevált vízen ha tesztelni akartunk egy számunkra ismeretlen csalit az nem működött. Azt nem mondanám, hogy a víz az oka mert hát a halaknak is lehet “rossz napja” velünk egyetemben. A csali sem biztos, hogy bizonyít már az első alkalommal, de ebben az esetben bizonyított ahhoz  kétség nem fért hozzá.

A számunkra új vízterület az Almásfüzitői Kavicsbánya Tó. Akavicsbánya tó területe 11,78 hektár, a 3-13 méter közötti vízmélység minden fajta tavi horgászmódszernek kedvez. A vízpart változatos helyenként kopár, másutt köves és egy félsziget is található rajta. Parkoló, mobil wc és segítőkész halőrök várják az oda látogató horgászokat.

 

Szóval kora reggel 6:15-kor indultunk, a város még szinte aludt. Kb 6:45-körül érkeztünk meg a tó parkolójába. Jegyváltás közben érdeklődtünk a halőrtől, hogy hol érdemes helyet választanunk az új csali kipróbálásához. Készségesen válaszolt és még az aktuális fogós csalit is megmondta, amire utoljára a legtöbb kapás volt. Azt ajánlotta, hogy a halőrháztól balra nézzünk ki egy helyet, ha nem akarunk messze menni. De ajánlotta a szemközti partot is amit csak sok gyaloglás árán lehetett volna megközelíteni, ezért inkább a közelebb eső baloldali partot választottuk. Mondván, hogy ismeretlen a víz meg sok a cucc, ami igaz is. A kapós csalinak a banános bojlit ajánlotta mivel, hogy ez ment egész éjjel, még  utánunk szólt, hogy jól be kell dobni, ahogy csak bírunk.

Megfogadtuk a készséges eligazítást és már siettünk is kipakolni minél előbb kezdhessük a horgászatot. Füli horgásztársam hozott magával egy úgy nevezett SPOMB rakétát, amit szintén itt tesztelünk igazán.

A teszt csali, amiről még nem esett szó.  Kapcsolat felvétel után a TOTAL BAITS gyúrt bojliaiból a  fűszeres oldódó és az epres halas ízesitésű mellett voksoltunk, mivel szeptember és bányató révén hideg vízre számítottunk, ami igazolt is minket.

 A TOTÁL BAITS  Magyarországról származik 1999-óta foglalkoznak bojli gyúrással és bojlishorgászattal. Gyári bojliuk nincs, csak kizárólag az általuk gyúrt bojlit lehet náluk megrendelni. A fiuk filozofiája:

Elsődleges célunk az, hogy a bojlis horgászatra jellemző túlmisztifikált eszméket eloszlassuk és a vásárlóink részére olyan termékeket készítsünk és forgalmazzunk, melyekkel jó fogási eredményeket érnek el és nem kerül irreális összegbe.”

 

Terméseztesen erre mi is felfigyeltünk  az oldaluk fürkészése közben és 100%-ban osztjuk a nézeteiket. A bojlit kézbe fogva már első alkalomra meggyőző a színe és az illata. Az színén látszik, hogy gyúrt tésztával van dolgunk.  A víz hőmérsékletét pontosan nem tudjuk, de a bedobott csalikon és az ólmokon elég hideg érzetet tapasztaltunk. Ennek ellenére az oldódási folyamat kb. 10 percen belül látványosan megindult. Egy-egy megvizsgált darabban még tojáshéj darabokat is találtunk. Ez is bizonyítja, hogy egy igazán jó alapanyagokból összerakott csaliról van szó. Az illatát sokáig megőrzi, az oldódott darabon is jól lehetett érezni.

A stratégiánk a horgász helyen dőlt el. Két-két bot ebből egy-egy bojlis távdobó szerelék a másikakon etetőkosaras sima fenekezős végszerelék.

 

  

 

A bojlis végszerelék  fonott előke zsinór  snagger és 4-es horog. A hajszálelőke hossza egy szem 20-as bojlihoz méretezve. Etetés gyanánt a Somb segítségével vajsavval erjesztett kukoricát kb 3 kg és pelletet (1kg) valamint bojlit (0,5kg) juttattunk be. Az etetési hely egy szélesebb vonalban és a mi dobás határunkon belül volt. A vonal két oldalát horgásztuk meg és az elején folyamatosan etettünk, főként kukoricát és bojlit. A kapások után csak ráetetést csináltunk pellettel és pár szem bojlival.

Az első kapás éppen etetés közben ért minket Füli botján. A snaggaernek köszönhetően az első csipanásnál akadt. Aránylag rövid fárasztás után mérlegelést és fertőtlenítést követően vissza engedtük ezt a szép 4kg-os pikkelyest.

 

Az etetést befejezvén reggeliztünk és vártuk a következő kapást. Sajnos késő délutánig 3 kapásunk volt, amiből kettő halvesztéssel járt. A kapások a délelőtti és a kora délutáni órákban csak a bojlis szerelékes botokon jelentkeztek. Ezért úgy döntöttünk, hogy az etetőkosaras végszerelékkel ellátott botjainkat, bojlis végszerelékkel szereljük fel. Az összes végszerelékünkre fűszeres oldódót tettünk, mivel ezt a csalit láttuk eddig a nap folyamán sikeresnek. A késő délutáni órákban egy kicsit felgyorsultak az események, és estig még négy szép halat sikerült akasztanunk kb 5kg átlaggal.

 

 

A nap végén összegezve a történteket, csak kizárólag a Total Baits fűszeres oldódó bojlival fogtunk halat. A rendelkezésre álló 12 órás horgászidő elején próbálkoztunk más csalikkal is, de mindhiába.

A tó ezen részén kizárólag mi fogtunk, más part szakaszokon max 1db-ot tudtak horogra csalni a horgász kollégák. Ha azt nézzük, hogy egy átlag horgásznapra készültünk, amire a legtöbbünk szokott, reggeltől estig  12 óra kimegyek, aztán lógatok egyet stílusban. A csali teljesen meglepett minket, hiszen a bojlit hosszú távú horgásztúrákra találták ki, ehhez képest ez egy olyan “nem megy a hal”, átlag napon nagyon szépen működött. A tó pedig azt hozta amit a szóbeszédben halottunk, hogy szép halállománnyal rendelkezik. Bátran ajánljuk mindenkinek az általunk használt Totál baits bojlival együtt.

 

Írta: Gabesz és Füli

Partnerek

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Powered by Joomla!. Design by: themza joomla 2.5 templates  Valid XHTML and CSS.